2014 06 21.-én a Nógrád megyei Tűzoltószövetség a szövetség alelnökévé választotta alapítványunk képviselőjét Herczeg Zoltánt.
201404 23.-án menhelyünkről (csókáspuszta) 4 kutyus került új gazdához ,melynek érdekessége,hogy Németországba kerültek ,egy ottani nagycsaládos házaspár fogadta örökbe őket.A házaspár a menhely lakói számára adományozott 10 zsák tápot valamint 50000 ft-ot állatorvosi költségekre.
2014 II.negyedévében Alapítványunk által üzemeltetett menhelyről 26 kutyust sikerült gazdásítani.
Köszönet a segítőknek
2014.03.14-20-ig szakmai tapasztalatcserére Hollandiába utaztunk 3 fővel,ahol mentőkutyáinkat gyakorlatoztattuk ,meghivóink a gyakorlatokra rengeteg változatos helyszínt biztosítottak.
A meghívás részeként szó esett az állatvédelem itthoni helyzetéről és gyakorlatáról.Tájékoztattak a holland gyakorlatról és szabályozásról, v mint az esetleges itthoni alkalmazásról tartottunk hosszas megbeszélést,biztosítottuk egymást a kölcsönös együttműködésről.
Köszönet a vendéglátóknak!
Alapítványunk által vezetett Salgótarjáni állatmenhelyről 2014.I.negyedévében,65 kutyus került szerető gazdához.
Köszönet az önkénteseknek, az anyagi és tárgyi felajánlóknak.
Alapítványunk a Karancs Speciális Mentőkel közösen, mint a Palóc Mentőcsoport tagjai 2014 04 06.-án, eltűnt személy keresésén vettünk részt 12 fővel.
Ezúton kérnénk segítségüket, ha valaki érdemi információval tud szolgálni a tartózkodási helyéről kérem jelezze a család, rendőrség, vagy alapítványunk felé.
Az eltünt néni megkerült, legyengülten, de egészségesen.
Köszönjük a segítséget!
Alapítványunk által üzemeltetett állatmenhelyről, a 2013-as évben 136 kutyust sikerült gazdához juttatni a törvényeknek megfelelő módon (chipelve ,oltva ).
2013 dec 14. Meghívást kaptunk a Nógrád Megyei Tűzoltó Szövetség éves parancsnoki értekezletére, ami Bánkon került megrendezésre. A szövetség magába tömöríti a megye önkéntes tűzoltó egyesületeit, és különleges mentőszervezeteit.
Alapítványunkat riasztotta a salgótarjáni RFK, hogy kutyatámadás történt, ahol egy kiskorú személy súlyosan megsérült. A sérülést okozó eb befogását kérték. A helyszínen két nagytestű kutyát
Alapítványunk idén újra az ünnepekre való tekintettel ajándékokkal kedveskedett a salgótarjáni beszterce lakótelepi óvoda süni csoportjának, amit a gyermekek énekkel és versekkel köszöntek meg.
{AG}20131203{/AG}
2013 11.13.-án Alapítványunk riasztást kapott egy bűncselekmény helyszínére. A helyszínen az ingatlanhoz tartozó, felügyelet nélkül maradt kutyák elszállításáról, és elhelyezéséről kellett gondoskodni ,a kutyák elhelyezése megtörtént az alapítvány önkénteseinél, vmint az általunk üzemeltetett állatmenhelyen
Köszönjük a felajánlott tápokat, konzerveket,játékokat.A közel 200 kg összegyült élelmiszer,jelentősen hozzájárult a kutyák rövidtávú teljes értékű élelmezéséhez.
{AG}20131104{/AG}